Mindenki számára megszokott, hogy a karácsony közeledtével időnk egy részét az ajándékok vásárlása, sütés-főzés, takarítás töltik ki , de vajon szánunk e arra időt, hogy a hozzánk közel állóknak küldjünk egy képeslapot? Nem is olyan régen ez még természetes volt, hogy egy szép képeslap küldésével kívántunk szépet és jót barátainknak, ismerőseinknek, rokonainknak.
A képeslapküldés ötletét Nicole Monte Mellininek köszönhetjük, aki már 1709-ben kis kártyákra
írta meg jókínságait és küldte el azokat ismerőseinek. Ettől kezdve indult be a képeslapok gyártása is.
A papír alapú képeslap küldésének még mindig hagyománya van főleg a korábban született generáció körében. A kézzel írt lapok sokkal inkább személyre szólóak főleg annak köszönhetően, hogy küldője vette a fáradtságot, hogy azt megvásárolta, megírta majd feladta a postán. Mondhatni az öröm kézzel fogható. Díszítésnek sem utolsó, gondoljuk csak a karácsonyi asztalra, vagy magára a karácsonyfára, valamint említést érdemelnek a gyűjtők is, akik hosszú évekig is megőrzik az ilyen képeslapokat és még évek múltán is szívesen elolvassák azokat.
A technológia fejlődésével párhuzamosan megváltozott az információk küldésének módja is. A papír alapú képeslapok küldését háttérbe szorítja az internet. Gyakorta, akár zenei aláfestéssel is ellátott elektronikus lapok hatalmas kínálatát találjuk a világhálón. Az ilyen virtuális képeslap csak ki van töltve aztán a különféle csatornákon keresztül szétküldjük bárkinek a világon.
Népszerűségnek örvendenek a céges karácsonyi üdvözlőlapok, melyeket cégek küldenek partnereiknek, alkalmazottaiknak, kollégáknak. Kitűnő módja lehet ez akár jövőbeni üzleti kapcsolatok ápolásának is. Egy ilyen képeslap segítségével felelevenítheti céges kapcsolatait, jelezheti partnerei felé, hogy fontos az Ön számára és kifejezheti egyben tiszteletét és megbecsülését kollégái, alkalmazottjai, vevői felé.
Végezetül jegyezzük meg, hogy nem a módszer a fontos, hogy milyen módon küldjük el jókívánságainkat, hanem maga a tény, hogy gondoltunk a hozzánk legközelebb állókra és nem feledkeztünk meg róluk.